2013. november 18., hétfő

PARTYTIME!

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2012. november 18-án költöztettem át a G-portálon futó, Unreal World nevű blogocskámat blogger tárhelyre. Ezalatt az igencsak hosszú év alatt rengeteg inspirációs posztot, személyes ömlengést, hault és egyéb dolgot olvashattatok és láthattatok tőlem. Bizonyára észrevettétek, hogy mostanában nem árasztom el az oldalt posztokkal, ennek egészen egyszerű az oka. Minden a feje tetején áll az életemben és egyszerűen nem fér bele, hogy emiatt is aggódjak. Eszemben sincs befejezni vagy ilyesmi, ez csak ilyen mentegetőzés. Remélem elnézitek nekem. A másik ok pedig, hogy már október óta tervezek egy nagy hault, ami egyre inkább bővül és már októberi kedvencekként akartam megírni, de közben tudtam, hogy még egyszer el kell mennem vásárolni és inkább azt még bevárom, de egyre húzódott az is. Ha minden jól megy, ma fogok elmenni. A másik probléma, hogy már kb. fél négykor sötét van és a legtöbb nap későn érek haza, egyszerűen nincs jó fény lefotózgatni a dolgokat. Valahogy majd megoldom, ígérem. 

Ezúton is szeretném megköszönni, hogy kitartóan látogattok és olvastok és reagáltok és szerettek vagy legalábbis elviseltek és azt a 34000 oldalmegjelenítést. Kiemelten köszönöm mindenkinek, aki kirakott a kedvencei közé, hihetetlenül jól esik! :) Továbbá: köszönöm édesanyámnak, hogy világra hozott, édesapámnak, hogy tizennyolc éve ellát étellel, menedzseremnek, barátaimnak, az alsó szomszédnak, aki kitartóan ordít a gyerekeivel alldayallnight és a nagyvilággal, hogy megállás nélkül inspirálni próbál. Kívánom, hogy minden említett őrizze meg kiemelt jó szokását és mindenki igyon az egészségemre! (Teát, gyümölcslevet, vagy kakaót természetesen.)

4 megjegyzés:

  1. Gratulálok az egy évhez, itt!!! És... és köszönök mindent!:))

    VálaszTörlés
  2. Utólagosan is gratulálok az egy évhez, Viki! és várunk vissza - szerintem rajtam kívül még jó sokan- majd a szünetben, amikor kicsit jobban ráérsz, remélem, csak időhiány miatt nem írsz a glitter-and-mint-re, és nem kiábrándultál vagy ilyesmi. puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj köszönöm! Igen leginkább az időm, meg kicsit alkotói válságban is vagyok. Viszont minden nap feljövök, hogy na csinálok valamit, aztán nem. Mindennel így vagyok mostanában, de igyekszem megerőltetni magam a közeljövőben! :D <3

      Törlés