2013. november 18., hétfő

PARTYTIME!

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2012. november 18-án költöztettem át a G-portálon futó, Unreal World nevű blogocskámat blogger tárhelyre. Ezalatt az igencsak hosszú év alatt rengeteg inspirációs posztot, személyes ömlengést, hault és egyéb dolgot olvashattatok és láthattatok tőlem. Bizonyára észrevettétek, hogy mostanában nem árasztom el az oldalt posztokkal, ennek egészen egyszerű az oka. Minden a feje tetején áll az életemben és egyszerűen nem fér bele, hogy emiatt is aggódjak. Eszemben sincs befejezni vagy ilyesmi, ez csak ilyen mentegetőzés. Remélem elnézitek nekem. A másik ok pedig, hogy már október óta tervezek egy nagy hault, ami egyre inkább bővül és már októberi kedvencekként akartam megírni, de közben tudtam, hogy még egyszer el kell mennem vásárolni és inkább azt még bevárom, de egyre húzódott az is. Ha minden jól megy, ma fogok elmenni. A másik probléma, hogy már kb. fél négykor sötét van és a legtöbb nap későn érek haza, egyszerűen nincs jó fény lefotózgatni a dolgokat. Valahogy majd megoldom, ígérem. 

Ezúton is szeretném megköszönni, hogy kitartóan látogattok és olvastok és reagáltok és szerettek vagy legalábbis elviseltek és azt a 34000 oldalmegjelenítést. Kiemelten köszönöm mindenkinek, aki kirakott a kedvencei közé, hihetetlenül jól esik! :) Továbbá: köszönöm édesanyámnak, hogy világra hozott, édesapámnak, hogy tizennyolc éve ellát étellel, menedzseremnek, barátaimnak, az alsó szomszédnak, aki kitartóan ordít a gyerekeivel alldayallnight és a nagyvilággal, hogy megállás nélkül inspirálni próbál. Kívánom, hogy minden említett őrizze meg kiemelt jó szokását és mindenki igyon az egészségemre! (Teát, gyümölcslevet, vagy kakaót természetesen.)

2013. november 1., péntek

Inspiration

Spoiler Alert: Ömlengés következik. Egyrészt rég írtam ilyesmit, talán ezen a blogon még nem is. Aztán tudom, hogy ez elég személyes, meg inkább pszichológussal kéne megbeszélnem, vagy leírnom egy naplóba vagy hasonló, de végül is ez egy inspirációs címke alatt futó blog és talán inspiráló lehet. Végül pedig, úgy érzem, hogy most valami csodálatos megváltás történik az életemben, valójában valószínűleg csak közelednek a piros betűs napok és túltengenek a hormonjaim. 

Most, hogy már mindenki tűkön ül, bele is vágok. Elöljáróban tudni kell rólam, hogy világ életemben önbizalom/önbecsülés problémáim voltak, rengeteg gátlás volt bennem, főleg az utóbbi időben. Jó talán oviban nem, de a problémák feltehetőleg általános iskolában gyökereznek. Ahogy én látom, ami Amerikában a jól megszokott gimis bullying, az nálunk általánosban lezajlik. A legtöbben szerintem átestünk a tipikus csúfolásokkal teli időszakon, de ha nem is beszélhetek T/1-ben, én igen. Ezért is volt eddigi életem talán legjobb döntése, hogy átjöttem nyolcosztályos gimibe és a lehető leggyorsabban otthagytam őket. 
nvvt:

HAIM
Annak ellenére, hogy ez volt életemnek az az időszaka, amikor a legtöbb fogás volt rajtam, sosem kellett szembesülnöm ezekkel. Azt hiszem ilyen korban léptünk át arra a szintre, hogy már nem csúfolódunk, csak kibeszéljük a másikat. Lehet, hogy beszéltek rólam, miért ne, lássuk be, mindenki beszél másokról és ezzel nekem nincs is problémám. A lényeg, hogy sosem kaptam vissza az arcomba. Nem szeretném kifejteni ezt a dolgot, annak ellenére, amiről a poszt szólni fog, de szerintem nagyon sokat fejlődtem és rendesen kikupálódtam a negyedikes-hetedikes énemhez képest. Folyamatosan szűntek meg és javultak a szépséghibáim, de az univerzum megsértődött és úgy döntött, hogy ő márpedig kompenzálni fog.

Ebben az időben hagytam abba a sportolást, előtte mindig mozogtam valamit. Úszóoviba jártam, ahol a napi kétórás úszó edzés mellett mindig volt valami szezonális sport, tenisz, görkori, jégkori, minden nap volt torna vagy tánc. Alsóban táncoltam, először rockiztam a suliban, aztán a Madáchba jártam jazzbalettozni. Mikor sulit váltottam még úsztam kb. egy évet, aztán pedig teniszeztem, a suliban pedig kosaraztam. Ja igen alsóban is jártam kosarazni. Ötödikben minden pénteken jártunk úszni, hatodikban meg néptánc volt. Hetedik környékén fejeztem be a teniszt. A szüleim folyton nyaggattak, hogy muszáj sportolnom valamit és hogy keressek magamnak, amit akarok ők meg majd befizetik meg elhordanak. Hát oké, ha most azt mondja valaki, hogy keressek magamnak sportot megteszem, de hetedikes fejjel valahogy nem igazán tudtam rászánni magam, még valahogy bennem volt, hogy miért magamnak kell ezt csinálnom, eljárok bármire csak intézzék el. Szóval ennyiben maradt a dolog. Ennek pedig az lett a következménye, hogy elkezdtem hízni.
peakehboo:

ice-cream:

bambed:

☆ bambi, indie, boho ☆

☆ ♡ ☆ ♡

⚘⚘⚘
Sosem figyeltem igazán arra, hogy miből és mennyit eszem és apukám nagyon jól főz. Mindez régebben nem okozott problémát, mert mozogtam. Nagyon szeretek enni és szeretek jót enni, igazi gurmé nevelést kaptam. Az evés mindig endorfinlökettel társult, de ez az utóbbi időben elkezdett lelkifurkával párosulni. Nem tartom magam undorítóan kövérnek vagy ilyesmi, de egyszerűen nem tudtam megelégedni az alakommal és ez a hízás olyan gátlászuhatagot indított meg bennem, hogy sosem tudtam teljesen felszabadultan jól érezni magam. Utáltam vásárolni, egyszerűen rettegtem, ha valaki azt mondta, de jó lenne elmenni strandra, körbenéztem és körülöttem mindenki csinos és vékony és legszívesebben elfutottam volna (annak ellenére, hogy gyűlölök futni), meg sem álltam volna egy amerikai mekiig, ahol az ottaniakhoz képest kifejezetten chanel alkat vagyok. Aztán jött az elviselhetetlen meleg, amikor már muszáj sortot felvennie az embernek és teljesen kiakadtam. Táborban minden reggel farmerban kezdtem és próbáltam ignorálni a sok úristenhogynemsülszmeget. Aztán már nyilván nem tudtam sokáig fenntartani ezt az állapotot és muszáj volt váltanom, de egyszerűen nem tudtam jól érezni magam soha. Mások felvesznek egy sortot és hú de szexi vagyok én meg felveszem és teletömöm a zsebét zsepivel, mert ha meglátok egy tükröt, sírógörcsöt kapok.

Ez a tábor minden évben egy hatalmas önbizalom bomba nekem. Nagyon nyálas meg minden, de tényleg olyanok vagyunk mint egy család, ha csak pár hét erejéig is. Ott mindenki más egy kicsit. Sok biztatást és pozitív visszajelzést kaptam és sokan próbáltak a lelkemre beszélni, hogy semmi okom ilyeneket érezni és hihetetlenül jól esett, de mégsem tudtam teljesen megszabadulni a dologtól. 
mpdrolet:

Hristina Papadopulos
Mindig is foglalkoztatott, hogy mit gondolnak rólam mások és mindig próbáltam megfelelni. Sosem igazán tudatosan, de mindig bennem volt. Ezek a negatív gondolatok általában akkor jönnek ki bennem, amikor emberek közt vagyok és most már több mint két hete, hogy nem voltam suliban és végig itthon voltam egyedül. Jó kivéve, amikor kimentünk Németországba, de a betegségem miatt ott is legtöbbször otthon ültem. Szóval kicsit volt időm nem ezzel foglalkozni. Tegnap jutott eszembe, hogy itthon annyira nyugis vagyok és annyira nem számít hogy hogy nézek ki. Ráadásul, ez most nagyon bután fog hangzani, de ugye néztem az America's Next Top Model-t minden délután a tv-ben és az utolsó részt pont nem adták le, úgyhogy letöltöttem és azután még egy évadot és még egyet és pár nap alatt hihetetlen sok évadot ledaráltam. Azt hiszem ez volt a legnagyobb inspirációs löket. Azt hinné az ember, hogy ez pont nem arról szól, mert az egész média és divatipar azt sugározza belénk, hogy csak azok valakik, akik vékonyak és szépek. Hát ez egészen más.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám, de ebben a műsorban sosem az számít, hogy mennyire vagy tipikus szépség, vagy milyen az alakod. Az a lényeg, hogy legyen valami plusz benned, jó legyél abban, amit csinálsz és különleges legyél. Különleges és érdekes. Amikor olyan emberekről kezdenek el áradozni, hogy mennyire szép, akikre abszolút nem mondanád első ránézésre és még bosszankodsz is rajta, aztán elkezdesz gondolkodni, hogy de mégis mi alapján mondod, hogy nem szép? Igenis szép. Egy évadban általában egy-két tipikusan szép lány van, de szinte sosem nyernek. Ekkor kezdtem el teljesen máshogy nézni az embereket. Mindenkiben meglátni a szépséget. Most hirtelen szörnyen nyálasnak érzem ezt az egészet, de muszáj leírnom. Szóval amikor egy olyan szinten kritikus és sokszor negatív gondolkodású ember, mint én, elkezdi meglátni a szépséget a dolgokban, már csak egy hajszál van odáig, hogy magában is megtalálja
euoria:

Boho ⌖ Indie
És meg is történt. És teljesen kiakadtam. Mert eddig kirázott a hideg attól a dumától, hogy nem számít semmi csak fogadd el önmagad, legyél boldog és szard le, hogy ki mit gondol. Mégis hogy szarhattam volna le? Mégis hogy fogadhattam volna el? Hogy ne számítana? És most azt hiszem, hogy ezen mindenkinek át kell esnie. Mindenkinek kell egy pont az életében, amikor valahogy fogja az agyad magát és tikk kicsit megrázza magát és teljesen új színben látsz mindent. Legfőképp persze magadat. Ha eddig még ez nem történt meg. Mert ha vékony vagy és szép és tökéletes a fogsorod és sosem kellett felidegesítened magad azon, ha megdicsérik a szép vastagszálú hajad és sötét szemöldököd és szempillád, mert mások nem tudják, hogy ezek a dolgok a tested más helyén is erős szőrzettel párosulnak (na nem arra gondolok fuj, szégyelld el magad), akkor igazán semmi okod, hogy ne fogadd el önmagad. Persze ez így még nem minden, mert ezer más ok lehet. Nagy a füled a fejedhez képest, alig látszódik a szemöldököd, szeplős vagy, túl nagy a lábad, túl kicsi a lábad, különböző színűek a szemeid, zabolázhatatlan a hajad, széles az orrod, pattanásos vagy, túl magas vagy, túl alacsony vagy, túl vékony vagy, hat ujjad van az egyik kezeden, három fejed van vagy két köldököd. Persze még mindig tartom azt az állításomat, hogy az embernek ki kell hoznia magából a maximumot, hogy jól érezhesse magát. De csak saját magadért. Nem másokért. Az már más dolog, ha egy bunkó paraszt vagy, vagy megbízhatatlan, vagy ostoba, vagy már túlzottan flegma, vagy kiállhatatlan, vagy hasonlók, mert akkor igenis változásra szorulsz, barátom! 

A helyzet az, hogy egyikünk sem egyedül él ezen a bolygón és a többiek igenis fontosak Számít, hogy milyen embernek látnak, mert egyedül senki sem tud boldogulni, viszont ha nem vagy szerethető és/vagy tisztelhető, nem fogsz előrejutni az életben. Viszont az elfogadottság nem attól függ, hogy mekkora melleid vannak, vagy hány anyajegy van az arcodon. Nem akkor fogsz munkát kapni, ha fehérek a fogaid, hanem ha megbízható vagy. Nem azért fognak szeretni a szomszédaid, mert lapos a hasad, hanem mert kedves vagy hozzájuk és ha elutaznak eteted a macskájukat és begyűjtöd a postájukat. 
glihttery:

frekle-d:

☆ ☆ ☆

♕✩✩roma/indie blawg✩✩♕
Azoknak, akiknek komolyabb problémái vannak magával:
Remélem átjött, amit mondani akartam. Próbáljuk meg kiélvezni, hogy fiatalok vagyunk és hogy elérhessük, amit elakarunk az életben és ne hagyjuk, hogy ilyen ostoba gátlások leszögeljenek minket. Ugyanúgy törekednünk kell a maximumunkra, de csak ha tudjuk, hogy ettől jobban fogjuk érezni magunkat. Én például, ugyanúgy le szeretnék fogyni és tenni is fogok érte, de szigorúan csak saját magamért.

Na that's all. Ezzel megvolnánk az éves ömlengésemmel. Becsüljétek meg ezt a posztot, mert ilyeneket még élőben sem mertem soha senkinek kifejteni most pedig vadidegen embereknek pakolok ki mindent, ami a 18 évem alatt összegyűlt. Remélem van valami hatása. Ha már csak egy valakit sikerült elgondolkodtatnom, megérte.