2013. augusztus 28., szerda

Tips for BTS season

Alig pár napunk maradt az új iskolaév kezdetéig, ami a legtöbb emberből egy kellemes, bizsergető vágyakozással teli, mély depressziót vált ki. Talán túl konkrétan fogalmaztam ahhoz, hogy ez általánosítható legyen. Kezdjük hát előröl: az új iskolaév rohamos közeledte egy kellemes, bizsergető vágyakozással teli, mély depressziót vált ki belőlem. Vége van a nyárnak, az univerzum is próbálja ezt minél látványosabban tudtunkra hozni és lássuk be, sikerül neki. Persze nem hangol le annyira, mert köztudottan hosszúnadrág-párti vagyok. A legtöbben már valószínűleg túl vagytok a nagy balcsizáson, én ezzel is kicsit fáziskésésben vagyok, ugyanis holnap utazunk anyukámmal egy pár napra. Gondoltam még gyorsan összedobok nektek egy posztot, hogy addig se haljatok bele az unalomba nélkülem. Először egy BTS hault szerettem volna csinálni, de a mára betervezett nagy papírboltkifosztást el kellett halasztanunk. Legyen hát pár tipp/jó tanács/random ötlet.
Kezdjük az előkészületekkel. Ha eddig nem tetted meg, most még van idő egy kicsit rendbe szedni a környezetedet. Kezdve mondjuk a szobáddal. Nekem nyáron sosincs kedvem takarítani, úgyhogy egészen konkrétan gyűlik a szemét, a mosatlan, a szennyes ruha és a tiszta ruha is, amiket a stresszes készülődések közepette dobáltam szét. Szóval még mindig jobb, ha most fordítasz rá egy kis energiát, utána már csak a fenntartással kell foglalkoznod. Csinálj helyet mindennek a szobádban, ha egy kis változatosságra vágysz, gondold újra a berendezést vagy csinálj különböző dekorációkat, rakj ki inspiráló vagy saját képeket. Nézd át a ruhásszekrényed, kegyetlenül szabadulj meg minden olyan darabtól, amit már nem hordasz. Gondold át, hogy kell-e még valami az őszi ruhatáradba. Ha igen, menj és szerezd be! Keresd elő az ünneplődet és próbáld fel, hogy még mindig jól áll-e. Kínos lenne, ha hétfő reggel valami igazán váratlannal szembesülnél a tükörbe nézve.
sunpit:

Drew Barrymore is perrrfect
Ülj le és gondolkodj a következő éven. Gondold át, hogy mit szeretnél mindenképp megcsinálni vagy elérni, mik a terveid, mi az amin változtatni akarsz az előző évekhez képest. Fontos, hogy rendszerezett maradj. A listák mindig segítenek. Írj listát a lehető legtöbb dologról! A hosszútávú monotonitásba pedig bele lehet őrülni, úgyhogy jobb ha keresel magadnak valamit, ami leköt. Egy új hobbi, sport vagy akármilyen elfoglaltság. Például vezess naplót. Akár online blogot is, vagy sima, régimódi füzetecskét. Fotózz sokat és mellékeld a szövegekhez, hogy még izgalmasabb legyen. 
fhelicity:

❀
Ha szükséged van valami változatosságra, próbálj ki új dolgokat, akár egészen kicsikkel kezdve. Például: kísérletezz új sminkekkel, frizurákkal. Utóbbihoz mostanában sok videó is felkerült kedvenc beauty guruink által a youtubera. ( 1, 2, 3) Barátkozz új emberekkel, sosem tudod kiről derül ki, hogy tök jó fej. Annak ellenére, hogy mit képzeltél róla. Ha a barátaiddal vagy, keressetek új helyeket. Új helyeket a vásárláshoz, egy suli utáni kávézáshoz, vagy hétvégi bulizáshoz.
fhelicity:

❀
Remélem tudtam segíteni valamennyit ezzel a bejegyzéssel, mindenkinek remek utolsó pár napot kívánok. Pihenjetek és bulizzatok sokat, ameddig még lehet! Hétvégén igyekszem jelentkezni, addig is instagramon aktív leszek, úgyhogy kövessetek ott! ( @victoriaivan ) Feltéve, ha lesz wifi. Remélhetőleg lesz. Jó szórakozást! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése