2013. május 20., hétfő

☼Summer Wishlist☼

Igazán sajnálom, hogy az utóbbi időben nem voltam valami aktív, de elég zsúfolt napjaim vannak így az év vége felé. Egyrészt még most kell küzdeni a jobb jegyekért, másrészt közelednek az év végi vizsgáink (idén magyar és emelt matek). Egy szó, mint száz: voltak olyan napjaim, amikor még a blog létezéséről is megfeledkeztem. Most még húzósabb napok jönnek, mint eddig, ezért valószínű hogy egyelőre nem lesz túl nagy változás, de még lógok nektek egy haul poszttal. Amit igazából azonnal meg kellett volna csinálnom, de természetesen halogattam és most ott tartunk, hogy a pólók vagy a szennyesben vannak, vagy száradnak, a cipőm pedig már most csupa kosz. De nem fog elmaradni! Most pedig Kinga kérdését megválaszolva, bemutatom a nyári kívánságlistámat.

  1. Meg kell találnom a tökéletes sampont. Ez így most nagyon furcsán hangzik, de halálosan komoly dolog. Már nagyon régen használtam olyan sampon+balzsam kombót, amitől egyrészt tényleg szép lett a hajam, másrészt pedig sokáig is kitartott. Most egy garnier színvédős sampont és egy barna hajra való, kakaós balzsamot használok, amitől tényleg nagyon jól néz ki, de egy nap után olyan, mintha zsíros lenne. Ez így nem mehet tovább!
  2. A tökéletes nyári ruha. Ami karcsúsított, de nem szűk és attól függően, mivel veszem fel, lehet elegáns, laza, vagy akár strandruha is. Plusz természetesen jól is kell állnia és ne legyen drága. Csak ennyi. Szerintem nem kérek sokat.
  3. Valamelyik évben már volt egy ilyen felindulásom, hogy márpedig én veszek egy kalapot, aztán csak nem találtam semmi jót, meg nem is tudtam elképzelni, hogy mivel vehetném fel stb... Ez most már megváltozott és megint teljesen odáig vagyok értük. Még nem tudom milyet akarok, de az biztos hogy világosat. 
  4. A tökéletes bikini felső. Nem nagyon tervezem, hogy idén publikusan strandolgassak, amíg nem dobok le magamról egy jó nagy adagot, de ettől függetlenül bármi közbe jöhet. Tavaly már vettem a pánt nélküli, fodros, feketét, amit már ti is láthattatok (itt), de az embernek szüksége van legalább két fürdőruhára.
  5. Már többször is beszéltem nektek arról az álmomról, hogy a világoskék körömlakk mellé beszerzek egy világoslilát is. Hát ezt azóta sem sikerült megvalósítanom, de nem adom fel :)
  6.  A tökéletes flip flop. Két strandpapucsom van, mindkettő ezeréves és hihetetlenül elhasználódott állapotban vannak, úgyhogy idén már igazán beújítok valamit ebben a témában.
  7. Általában mindenhova nagy táskákat viszek, aminek az az előnye, hogy sok minden belefér, viszont sosem találok meg benne semmit és elég vicces látványt nyújtok, amikor próbálom megkeresni mondjuk a kulcsomat, vagy a bérletemet. Ezért, nyáron főleg, szeretek kis táskákat hordani, ha valami külsős programom van. Van is két egészen tűrhető, de azok már túl kicsik. Tehát elhatároztam, hogy keresek egy olyat, ami elég nagy ahhoz, hogy beleférjen egy kis üveg víz, a fényképezőgépem és a kindle, ugyanakkor elég kicsi ahhoz, hogy elférjenek tőle az emberek a buszon, és hogy vállpántos legyen.
  8. Fehér vans. Biztos mondtam már egy párszor... Nem emlékszem, meséltem-e már, hogy milyen dühös voltam a múltkor, hogy nem lehet kapni már sehol és hogy utána megrendeltem az amazontól. Ez volt kb áprilisban. Azóta pedig mindig elkavarták meg ilyesmi, úgyhogy most írtunk nekik, hogy bitte a pénzt zurückgeben. Ugyanis most megint lehet kapni a boltokban. Ahogy visszautalják az árát, megyek és megveszem és senki élő meg nem állíthat.
Egyelőre ezek jutottak eszembe, nem tartom kizártnak, hogy lesz valamiféle bővítés. Még a közeledik a nyár témában biztos jövök egy csomó poszttal, például egy bakancslistával és azt a bizonyos hault is be fogom pótolni!   Sok szerencsét és kitartást mindenkinek, aki a javításon fáradozik, vagy szintén év végi vizsgákra készül, vagy talán még érettségik előtt áll! 

2 megjegyzés:

  1. Én vizezni szoktam a samponomat, az vált be nekem zsírosodás ellen :)
    A lovely lakkokat most "újították fel", azt hiszem, láttam múltkor lilákat, érdemes lenne őket megnézned, szerintem szuperek :)

    VálaszTörlés